Dr. Fekete Ferenc
1982-ben szerzett orvosi diplomát a Semmelweis Egyetemen. Egyetemi évei alatt kétszer nyert első helyezést sebészet tanulmányi versenyen.
Orvosként először az Orvostovábbképző Egyetem
Urológiai klinikáján dolgozott, 1987-ben szakvizsgázott urológiából.
1988-ban egy közép és egy elsőfokú állami
nyelvvizsgát tett le.
1989-ben organikus szexuális problémákkal
foglalkozó ambulanciát hozott létre a klinikán és bevezette az impotencia
kezelésére szolgáló érműtéteket, valamint az pénisz implantátumok
alkalmazását.1989-ben miniszteri dicséretet kapott.
1993-ban potenciazavarokkal foglalkozó
nemzetközi kongresszust szervezett Cipruson.
1993-ban főállású magánorvosként folytatta tevékenységét.
Műtéti beavatkozásokat előbb a Szent János
Kórház urológiai osztályán, majd 1994-2000-ig a BM Kórház urológiáján végzett.
2000-óta a Semmelweis Egyetem Urológiai
Klinikájának a munkatársa.
Vendégoperatőrként az utóbbi években az
Uzsoki, a Szent János és a Központi Honvéd kórházakban, valamint Pápán,
Szentesen, Szolnokon, Sopronban, Miskolcon, Baján és Debrecenben végzett
genitális sebészeti, többnyire implantációs műtéteket.
2006-óta az Istenhegyi Magánklinika egynapos
sebészeti részlegének munkatársa.
Tanulmányúton járt Angliában, Hollandiában és
Ausztriában. Jelenleg a ESSM szexuális medicina képzési programjában vesz
részt.
1995-ben jelent meg „Impotencia” című könyve,
ami az első ilyen témájú szakkönyv volt hazánkban. 1999-ben jelent meg „Erekciós
Zavarok” c. könyve a Springer Kiadónál. Társszerzője az „Esztétikai Plasztikai
Sebészet” és a „Tabularium Urologiae”, valamint az „Urológia mindenkinek”' c.
könyveknek.
Tagja a Magyar Urológus Társaságnak és a
Magyar Szexológusok Társaságának, valamint az European Society for Sexual Medicine
társaságoknak.
2008 óta elnöke a Magyar Szexuális Medicina
Társaságnak.
Kérdőív CSAK NŐKNEK!
Sürgősségi / esemény utáni fogamzásgátlásra vonatkozó anonim kérdőív CSAK NŐKNEK.
Köszönjük a részvételt,
TOVÁBB A TESZT KITÖLTÉSÉHEZ »
