RSS
2010. szeptember 09., csütörtök, Ádám napja van. Holnap Nikolett és Hunor napja lesz
   
Betűméret
Dr. Tóth Károly az orvostudomány kandidátusa (PhD)
Elérhetőségeink

Információ:
A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház II. belgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa.
1970-ben szerzett diplomát, majd belgyógyász, kardiológus és angiológus szakorvos lett.
Szakmai ismereteinek és tudományos érdeklődésének alapjait a Szabolcs utcai Kórház Kardiológiai Klinikáján szerezte.

Tudományos munkásságának előterében az érbetegségek, az érelmeszesedés és a rizikótényezők állnak. Az általa vezetett osztály keretein belül Regionálios Lipid Centrum és Angiológiai Ambulancia, valamint a később említendő, merevedési zavarokkal foglalkozó rendelés működik. Az érelmeszesedés okozta érszűkület különböző megjelenési formái képezték kandidátusi disszertációjának alaptémáját (1993: „A multilucularis obliteratív arteriosclerosis belgyógyászati vonatkozásai”).

Erről szól sok tudományos közleménye, illetve néhány könyvfejezet is. Önálló kötetben foglalta össze a férfiak merevedési zavarának és a szív-, és érrendszeri betegségeknek összefüggéseit (2005: „A merevedési zavar cardiovascularis vonatkozásai”)
E könyv tartalmazza mindazon tudományos kutatási eredményeket, amelyek a szerző által életre hívott első hazai speciális rendelés tevékenységéhez is alapul szolgálnak, ahol a férfi szívbetegek e különleges problémájával foglalkoznak.

Férfibetegek kardiovaszkuláris ambulanciája

Cím: Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
1204 Budapest, Köves út 1.
Telefon: 36-1-284-7610, 1168-as mellék

Az ambulancián mindazon férfibetegeket fogadjuk, akiknél merevedési zavar lépett fel, egyszersmind magas vérnyomásban, koszorúér bántalomban, érszűkületben, cukorbetegségben szenvednek, illetve szívinfarktusuk volt, vagy más szívbetegség miatt állnak kezelés alatt. Lehetséges, hogy e kórformák csak a merevedési zavar eredetének részletes vizsgálata nyomán derülnek ki, ugyanakkor annak felléptét gyakran két-három évvel meg is előzik.

A rendelésen ugyancsak foglalkozunk a szívbetegek fizikai terhelhetőségének és merevedési zavaruk megfelelő kezelésének lehetőségével. A megfelelő gyógyszerek szedése a merevedési zavart megszűnteti ugyan, ám
gyakori kérdés, fölvállalhatja-e a szívbeteg ember nemi élet okozta terhelést, illetve a merevedési zavar gyógyszereit szedheti-e megszokott szívgyógyszereivel egyidejűleg.

Az ambulanciára a betegeket egyéni kezdeményezésük alapján, vagy családorvosuk, illetve urológus, andrológus beutalójával várjuk.















Kérdőív CSAK NŐKNEK!

Sürgősségi / esemény utáni fogamzásgátlásra vonatkozó anonim kérdőív CSAK NŐKNEK.

Köszönjük a részvételt,
TOVÁBB A TESZT KITÖLTÉSÉHEZ »

Szexdoktor Hírlevél

Szexdoktor Hírlevél



Szexdoktor.hu

Filozófiánk: A szexualitás életünk meghatározó része. Ha jó, ha rossz, ha nincs. A jobb, egészségesebb és biztonságosabb szexre vágyóknak szól portálunk: szexdoktor.hu

Belépés